
Június 18.
20 :00 h
Szerda Zsófi KÉPMEGÁLLÓK kiállítása kiállítást megnyitja dr. Góli Kornélia dramaturg, az Újvidéki Művészeti Akadémia tanára
VIZUALNE STANICE Izložbu Žofija Serde otvoriće dramaturg dr Kornelija Goli, profesor na novosadskoj Akademiji umetnosti
20:30 h
A Mi világunk Nyári Mozi Színházi Közösség bemutatója
A mi világunk az elszakadásban fejlődött egyének újratalálkozásának dokumentarista sorsdrámája, 40 éves alkotói időszaknak emléke, melynek szinte alig maradt nyoma, részben a feltörő talajvíz másrészben a balkáni háború költözései során veszett nyoma.
Alkotók: Pálfi Ervin – (Jászai Mari- és Pataki Gyűrű-díjas), Kucsov Borisz (Pataki Gyűrű- és Sterija-díjas), Pámer Csilla (Pataki Gyűrű-díjas), Hajdú Tamás, Varga Heni, Verebes Andrea. Dramaturg: Dr. Oláh Tamás. Kosztümtervező: Varga Heni, Zeneszerző: Dr. Konstantin Stefanovic, Rendező: Döbrei Dénes
„A mi világunk” című előadás Sziveri János Szelídítés című drámája alapján, felhasználásával készült a Kertész Imre Intézetet fenntartó KKETTK Alapítvány engedélyével, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztérium támogatásával jött létre.
Naš svet je dokumentarno-sudbinska drama o ponovnom susretu pojedinaca koji su razvijali svoje živote u razdvajanju, sećanje na 40-godišnji umetnički period, od kojeg je gotovo ostalo malo tragova – delom zbog prodora podzemne vode, delom zbog preseljenja tokom balkanskih ratova.
Stvaraoci: Pálfi Ervin – (nagrađen Jászai Mari i Pataki Gyűrű), Kucsov Borisz (nagrađen Pataki Gyűrű i Sterija nagradom), Pámer Csilla (nagrađena Pataki Gyűrű), Hajdú Tamás, Varga Heni, Verebes Andrea. Dramaturg: Dr. Oláh Tamás. Kostimograf: Varga Heni, Kompozitor: Dr. Konstantin Stefanović, Režiser: Döbrei Dénes
Predstava “Naš svet” je zasnovana na drami Jánosa Sziverija Umirivanje (Szelídítés), korišćenjem odobrenja KKETTK fondacije koja održava Kertész Imre institut, a nastala je uz podršku Ministarstva kulture i inovacija.
23:00 h
Álompolgárok koncert
Az Álompolgárok egy szabadkai artrock formáció, amelynek küldetése Sziveri János költészetének zenei interpretálása. Műsoruk gerincét a frissen megjelent, A Szellem beidézése című album dalai alkotják, amelyekben progresszív, folk és soft rock elemek is megjelennek reprezentálva a költő lírai és lázadó oldalát egyaránt.
Sziveri János poeziju muzički interpretira slobodna art rok formacija iz Subotica pod nazivom Álompolgárok. Okosnicu njihovog programa čine pesme sa nedavno objavljenog albuma „A Szellem beidézése“, u kojima se pojavljuju progresivni, folk i soft rok elementi, predstavljajući istovremeno i lirsku i buntovničku stranu pesnika.
Június 19.
01:00
Kurbli Filmklub
MEDIAWAVE 2024 – díjnyertes rövidfilm válogatás
Filmski klub „Kurbli”
MEDIAWAVE 2024 – izbor nagrađivanih kratkih filmova
20:00 H
Kosztolányi Dezső Színház
Csinszka koncert
Csinszka erdélyi születésű, budapesti énekes-dalszerző, aki zenéjében a pop, elektronika,
alternatív r&b elemeit ötvözi. 2023-ban jelent meg első nagylemeze Finally Opening Up címmel, amely improvizatív hangzással és őszinte szövegekkel egy személyes belső utazást mutat be.
a tradicionális népzene és az elektronika sajátos összeolvadása, kiforrott, karakteres hangzásvilág.
Csinszka je kantautorka rođena u Transylvania, sa sedištem u Budapest, koja u svojoj muzici spaja elemente popa, elektronike i alternativnog r&b-ja. Godine 2023. objavila je svoj prvi album Finally Opening Up, koji kroz improvizovani zvuk i iskrene tekstove prikazuje jedno lično unutrašnje putovanje.
jedinstvena fuzija tradicionalne narodne muzike i elektronike, zreo, prepoznatljiv zvučni pejzaž
Koncert belépő adomány min 1.200 din/nap
Donacija za ulaznicu za koncert min. 1.200 dinara/dan
Június 20.
19:00 H
Ábrahám Máté (cselló) és Dudás Virág Ervin (hegedű) koncert Közös improvizációikból, a honvágyat és a vajdasági rónaságot megidéző dallamaikból, utcazenei impressziójaikból hallhat néhány etűdöt a közönség.
Publika će imati priliku da čuje nekoliko etida nastalih iz njihovih zajedničkih improvizacija, melodija koje prizivaju nostalgiju i vojvođansku ravnicu, kao i impresija inspirisanih uličnim muziciranjem.
20:00 H
Murlin Murlo
Szöveg: Nyikolaj Koljada
Rendező: Tamara Kostrešević
Szereplők: Staša Blečić, Srđan Kner, Rade Maričić és Nina Perge
Látványterv: Lara Bunčić és Luna Šalamon
Zeneszerző: Julija Petković
Fényterv: Stevan Lukić és Imre Makra Jimmy
Fordítás: Novica Antić
Plakát: Bogdan Stakić
Produkció: Óbecsei Városi Színház
Fotó: Mikuš Csaba
A „Murlin Murlo” a kortárs drámairodalom egyik legismertebb színházi szerzőjének, Nyikolaj Koljadának (1957–2026) műve, aki egyedi színpadi nyelvezetéről ismert, melyet szereplőinek többrétegű beszédmódja hat át.
Murlin Murlo
Tekst: Nikolaj Koljada
Režija: Tamara Kostrešević
Igraju: Staša Blečić, Srđan Kner, Rade Maričić i Nina Perge
Scenski dizajn: Lara Bunčić i Luna Šalamon
Kompozitor: Julija Petković
Dizajn svetla: Stevan Lukić i Imre Makra Jimmy
Prevod: Novica Antić
Plakat: Bogdan Stakić
Produkcija: Gradsko pozorište Bečej
Foto: Čaba Mikuš
„Murlin Murlo“ je dramski tekst jednog od najpoznatijih pozorišnih pisaca savremene dramaturgije, Nikolaja Koljade (1957-2026), poznatog po jedinstvenom scenskom izrazu prepunom jezičkih višeslojnosti utkanih u govor njegovih junaka.
22:30 H
A „For Four Foreheads” projekt különböző hangszerek, űrséták, hangok és vidám utazások egyesülése, amelyet az élmény valósághűsége tesz különlegessé. Ez egy olyan világ, ahol a 7=4, ahol a látás és a hallás közötti határ elmosódik. Köszöntünk az öntudatlan birodalmában, amely felemel és túllendít a megszokott korlátokon.
Projekat „For Four Foreheads” je spoj različitih instrumenata, svemirskih šetnji, zvukova i veselih putovanja, a posebnost mu daje verodostojnost doživljaja. To je svet u kome je 7=4, gde se granica između gledanja i slušanja briše. Dobrodošli u carstvo nesvesnog, koje vas podiže i nosi iznad uobičajenih granica.
00:00 H Kurbli
Muskátli, a Vajdaság virágai
Szász Csongor: Muskátli, a Vajdaság virágai, zenés dokumentumfilm, 2020, 50’
Muškatle, cveće Vojvodine
Sas Čongor: „Muškatle, cveće Vojvodine“, muzički dokumentarni film, 2020, 50’
Június 21.
11:00-15:00 H
Varga Heni táncos
Makrobiotika tanfolyam
A makrobiotika, az egyfajta életmód. Ezen belül, számomra az életmód egyik fontos alappillére a táplálkozás. A táplálkozás, ami szimbiózisban, összeköttetésben van állandóan a környezetünkkel és azzal, ami minket körülvesz; a környezet táplál minket, vagy mi a környezetet?
Varga Heni plesačica
Makrobiotika radionica
Makrobiotika je jedan oblik životnog stila. Za mene je u okviru tog stila jedna od najvažnijih osnovnih poluga ishrana. Ishrana koja je u stalnoj simbiozi i povezanosti sa našom okolinom i sa svime što nas okružuje; da li nas okolina hrani, ili mi hranimo okolinu?
20:00 H
Babfuttató/beanrunner
egy szösszenet, egy gondolat
Sárkány Balázs és Sárkány Tamás alkotásának felavató performance
Merdevine
jedna crtica, jedna misao
performans povodom otkrivanja rada Balázs Sárkány i Tamás Sárkány
20:30 H
Itt és most
Varga Tünde festőművész, művészetterapeuta
„Olyan váratlanul történik mindez. Néhány másodperc elég, nemde, hogy örökké éljünk” Christian Bobin alkotásának felavató performance
Esther Kasenda tánc
BakosOlivét zene
Esther Kasenda előadóművész és táncos, aki multidiszciplináris, testközpontú alkotói gyakorlaton keresztül dolgozik, ötvözve a mozgást, a hangot, a textilt, a költészetet és a performanszt.
Bakos Olivér, perkás
A zene számomra önkifejezés, hangulat, érzés, identitás.
Úgy szeretem ahogyan egy gazdagon elkészitett fogást, legyen benne sok finom falat, csábító ízek és meglepetés. Mindig is érdekelt az a kölcsönhatás, ami táncos és zenész között létrejön, hogyan hatnak egymásra, hogyan „mozgatják“ egymást, hiszen más eszköztárral dolgoznak, de a nyelv mégis közös.
Ovde i sada
Tünde Varga, slikarka i art terapeutkinja
performans povodom otkrivanja rada „Sve se to događa tako iznenada. Dovoljno je nekoliko sekundi, zar ne, da živimo večno.” Christian Bobin
Esther Kasenda pless
Olivér Bakos muzika
Esther Kasenda je izvođačka umetnica i plesačica koja radi kroz multidisciplinarnu i telesno zasnovanu praksu koja povezuje pokret, zvuk, tekstil, poeziju i performans.
Bakos Oliver, Perkas
Za mene je muzika samoizražavanje, raspoloženje, osećaj, identitet.
Volim bogato pripremljen obrok, sa puno ukusnih zalogaja, primamljivih ukusa i iznenađenja.
Oduvek me je zanimala interakcija koja se odvija između plesača i muzičara, kako utiču jedno na drugo, kako se „pokreću“, budući da rade sa različitim alatima, ali ipak dele zajednički jezik.
21:00H
Ilia Belorukov & Alexandar Škorić
Novi Sad / Bački Jarak
altszaxofon & dob
Ilia Belorukov & Alexandar Škorić
Novi Sad / Bački Jarak
altsaksofon i bubnjevi
22:00 H
Umbra – Marija Balubdžić solo
Umbra egy énekes-dalszerző projekt, amely sötét hangzásokat és költői csábítást ötvöz elektronikával, miközben zajjal, akkordokkal és pulzálással telített énekeket szabadít fel.
Umbra – Marija Balubdžić solo
Umbra je muzički projekat koji sudara tamne zvuke i poetsku zavodljivost sa elektronikom, oslobađajući pevanja zasićena šumom, akordima i pulsacijama
23:00 H
Bitef smrti
Audiovizuális projekt, amelyet 2012-ben alapított Predrag Vitner és Petar Mitric, majd hamarosan csatlakozott Tibor Takács Faki. A zene analóg hangszereken, eszközökön, tárgyakon és gépeken, többek között magnókon, szintetizátorokon, rádióhullámokon és bakelit hangmintákon születik. Takács Tibor különféle tárgyakon, szaxofonon és klarinéton játszik. A hangok nagy része a helyszínen, az élő előadások alatt jön létre.
Audio-vizuelni projekat osnovali su 2012. godine Predrag Vitner i Petar Mitrić, a ubrzo im se pridružio i Tibor Takač Faki. Muzika se stvara na analognim instrumentima, uređajima, predmetima i mašinama, uključujući magnetofone, sintisajzere, radio talase i vinil semplove. Tibor Takač svira razne predmete, saksofon i klarinet. Većina zvuka se stvara na licu mesta, tokom nastupa uživo.
Június 22.
01:00 H
Kurbli Filmklub
Ciro Guerra: A kígyó ölelése, 2015, 125’
Filmski klub „Kurbli”
Embrace of the Serpent
Ciro Guerra: „Zagrljaj zmije“, 2015, 125’
Homelad fesztivál belépő adomány min 700 din/nap
Donacija za ulaznicu za festival Homeland min. 700 dinara/dan















