Földépítészet nemzetközi konferencia, alkotótábor


Esemény részletek

Esemény vége: 24 május 2021


a földdel kéne tudni bánni

 lehet-e ennél szebbet kívánni

Sziveri János

Kelebián 2021 május 24 és május 30. között a Nyári Mozi Színházi Közösség szervezésében Földépítészet nemzetközi konferencia és alkotótábort hirdetnek, melynek témája az Organikus építkezés. A résztvevőknek lehetőségük nyílik egy Temascal, azaz egy Izzasztókamra elkészítésében részt venni, mely földből készül, emellett megtanulhatják a Tadelakt / befejező habarcs  technikát is. Akik pedig ebben segítségükre lesznek, azok a konferencia és alkotótábor vezetői, előadói: Horvát Lehel szabadkai építészmérnök és Dragana Kojičić Újvidéki építészmérnök, és Dr Višnja Žugić építész a Nyári Mozi Színházi Közösség tagja, több előadás díszlettervezője és a műhelymunkák rendszeres szervezője, vezetője. A tanfolyam részvételi díja 95 euro, ez magába foglalja a napi étkezést és a szállást (sátorban, vagy a Nyári Mozi Szalmabála házának hálótermében a helyszínen. A munka mellett természetesen lazításra is lesz lehetőség, a szervezők több kulturális programmal is készülnek, melyeket később hoznak nyilvánosságra.

De mi is az a Temascal, azaz az Izzasztókamra? Közép-Amerika és Mexikó a származási helye. A régi időkben a tisztálkodás mellett gyógyhatását is ismerték és rituális szerep is fűződik a Temascal Templomokhoz hasonló építményekhez. Jelentése gőzház, az elnevezés a navat nyelvből ered. Időszámításunk előtt 5.sz-ban Hérodotosz tollából származik róla az első írásos beszámoló. Térségünk gőzfürdő, verejték ház, izzasztókamra vagy az észak európai elnevezés szerinti szauna néven ismert. Az általunk tervezett test-lélek-szellem egyidejű tisztítását szolgáló épület a régi idők gőzkunyhojának formája szerint épül hagyományos technika segítségével földből. A tanfolyam résztvevői a munkafolyamat megismerkednek a földből és szalmából készülő vályogtégla előállításával, majd ezekből a kiszárított téglákból és a sárhabarcsból felépítik magát a kupolát.

Aki jelentkezni szeretne az megteheti a nyarimozi@gmail.com e-mail címen, vagy a következő két telefonszám egyikén: 0638829687, 0655157391

Jelentkezés határideje: 2021.05.12.

INTERNACIONALNA KONFERENCIJA ZA ZEMLJANU ARHITEKTURU – stvaralački kamp

trebalo bi znati sa zemljom raditi

da li postoji lepša želja

Janoš Siveri

 

Na Kelebiji, između 24. maja i 30. maja 2021. godine, održaće se Međunarodna konferencija i kreativni kamp za zemljanu arhitekturu, u organizaciji Pozorišnog udruženja Letnji bioskop, sa temom Organska gradnja. Naši učesnici će imati priliku da učestvuju u izgradnji Temaskala (Temascal), odnosno Znojnice, koja će biti napravljena od zemlje, a takođe će moći da nauče tehniku Tadelakt (završni krečni malter). Oni koji će u tome pomoći su voditelji i govornici konferencije i kreativnog kampa: arhitekta Horvat Lehel iz Subotice, Dragana Kojičić, arhitekta iz Novog Sada i dr Višnja Žugić arhitekta. Naknada za učešće na kursu iznosi 95 evra, što uključuje dnevni obrok i smeštaj (u šatoru ili u spavaonici u Kući od slame Letnjeg bioskopa, na licu mesta). Pored posla, biće naravno prilike i za opuštanje, organizatori će pripremiti nekoliko kulturnih programa, koji će biti naknadno najavljeni.

 

Ali šta je Temascal, znojnica?

Zemlje porekla su: Srednja Amerika i Meksiko. U davnim vremenima, pored kupanja, bili su poznati isceliteljski efekti i obredne uloge koje su bile vezane za građevine slične Temaskal hramovima. Značenje imena je „parna soba“, a naziv potiče iz navat jezika. Prve pisane beleške o ovom tipu građevina potiču iz Herodotovog pera, iz 5. veka pre nove ere. Na našem području je poznat kao parno kupatilo, znojnica ili sauna ako koristimo severnoevropski naziv.

Zgrada koju smo projektovali istovremeno čišti telo-dušu-duh, a biće izgrađena od zemlje u obliku parne kabine starih vremena, korišćenjem tradicionalnih tehnika građenja. Polaznici kursa će se upoznati sa procesom proizvodnje opeke od zemlje i slame, a zatim će, korišćenjem ovog materijala i blata, imati priliku da učestvuju u izgradnji same kupole.

 

Prijave su moguće e-mailom na nyarimozi@gmail.com ili putem telefona, na brojeve 0638829687 i 0655157391.

Rok prijave: 12.05.2021